2. Múltidézés

Cobblepot tekintete hosszasan elidőzött rajtam. Résnyire szűkülő szemmel, megfejthetetlen arckifejezéssel tanulmányozta a vonásaimat, akár egy műértő az elé kerülő festményt. Látva, milyen elmélyülten figyel, türelmet gyakorolva hallgattam.

Percek teltek el. Kitartóan, csaknem mozdulatlanul ültem, várva, hogy Cobblepot hozzáfűz-e még valamit a legutóbbi kijelentéséhez. Miután úgy tűnt, ez nem fog bekövetkezni, megköszörültem a torkomat. Így próbáltam jelezni Cobblepotnak, hogy a lényegre kívánok térni. Válaszul oldalra biccentette a fejét, és mintha rájött volna, mire készülök, gyorsan megszólalt.

– Ha jól értem, azért jött vissza Gothambe, hogy megtorolja a családja elvesztését. Bosszút akar állni valakin vagy valakiken, habár a rendőrség sem a bátyja, sem a szülei esetét nem kezelte gyilkossági ügyként.

– Miért érzem úgy, hogy meglehetősen sok információval rendelkezik a Cornwall famíliáról? – kérdeztem, igyekezve megtartani a könnyed hangnemet.

1. Találkozás Cobblepottal

Veszélyes dolog a bosszúszomj. Fontos az óvatosság és a mértéktartás, különben a hatalmába kerít a fékevesztett harag, mely ha gyásszal és az abból származó mély fájdalommal párosul, mérgező egyveleget alkot. Alapvető, hogy képesek legyünk kordában tartani a dühünket, fakadjon az bármiből, de ha mégis a reváns mellett döntünk, annak beteljesüléséhez sok időre, energiára, pénzre és kemény munkára lehet szükség.

Én ez utóbbit választottam végcélul. Kezdetben azonnali és gyors eredményt akartam. Naivan, gyerekként szántam rá magam a gyilkolásra, nem törődve az utána rám váró következményekkel. Bele sem gondoltam, sőt valójában fogalmam sem volt, mi történhet velem, ha ölésre adom a fejem.

Aztán elvetettem az ötletet, és elvesztem a depresszióban: a sírásban, a gyászban, az örökös rosszkedvben. Ritkán voltak jobb pillanataim, és azok sem huzamosabb ideig. A bátyám halála feldolgozatlan maradt, és csak később jöttem rá, mi hozhatja el számomra a megbékélést.